A hátrányos helyzetű tanulók iskolai sikertelenségével kapcsolatban gyakran felmerül a következő nézet:. „nem kell mindenkinek érettségizni, felvételizni a felsőoktatásba, túl sok a magasan iskolázott hazánkban, és a diplomások is munkanélküliek, nincs már aki dolgozna, egy szakma ma már többet ér a diplománál”.

E fenti kijelentés teljességgel megalapozatlan állításokra épül, és – a nem reprezentatív felmérésem szerint – legtöbbször olyanok szájából hangzanak el a fenti mondatok, akik diplomával rendelkeznek.

            Számos tanulmány és felmérés bizonyítja, hogy a szakiskolai képzés folyamatosan veszít értékéből. Noha kezdetben a 20-as éveikben járó szakiskolai végzettségűek többet keresnek a szakközépiskolát vagy gimnáziumot (tehát érettségit adó iskolát) végzettek, ez az előnyük 30 éves korukra eltűnik, 40 évesen már legalább 10%-kal fognak kevesebbet keresni, mint korosztályuk magasabban képzett tagjai.

            További figyelemreméltó adat az is, hogy a szakiskolai végzettséggel rendelkező munkavállalók szakmájukhoz illő munkát csak 45%-ban tudnak találni, a fennmaradó 55% pedig egyenlő arányban lesz kénytelen munkanélküliként tengetni mindennapjait vagy képesítést nem igénylő munkakörben elhelyezkedni. (Igazán „hasznos” tehát pénzt invesztálni a szakiskolai képzés fejlesztésébe…)

            Ahogy arról már fentebb is írtam, a szakiskolai képzés az évek előrehaladtával veszít értékéből. Ennek hátterében az húzódik meg, hogy a szakiskolai oktatás a szakközépiskolával és a gimnáziummal szemben kevésbé fejleszti a munkában és a hétköznapi életben nélkülözhetetlen alapkészségeket, ezáltal a szakiskolások nehezebben „átképezhetők”, nemigen tudnak alkalmazkodni a munkaerőpiaci változások gyors üteméhez.

            További ellenérv a fenti kijelentéssel szemben, hogy az utóbbi időkben a duális képzés fontosságát hangsúlyozó „oktatási szakemberek” alapvetően félreértették az e képzési formában rejlő lehetőségeket, és elég erőteljesen a specifikus ismereteket adó aspektusát emelik ki, háttérbe szorítva ezzel a közismereti órák fontosságát, az abban rejlő potenciálokat. Példaként említi Hajdú és munkatársai által írott tanulmány (Az érettségi védelmében. Budapest Munkagazdaságtani Füzetek, 16. 1. 1–27.) a Dániában működő duális képzés sikerességét, ahol nagy gondot fordítanak az alapkészségek fejlesztésére, hogy ennek révén a végzettek a munkaerőpiac változékony mivoltához sikeresebben alkalmazkodhassanak, nagyobb valószínűséggel találhassanak munkát a labilis körülmények ellenére is.

            S még egy fontos, hosszabb távon a legégetőbb problémát felvető következmény lenne az, hogy az érettségit adó intézményi férőhelyek számának lecsökkentésével a társadalmi egyenlőtlenségek már amúgy is nagy szakadéka ezáltal csak tovább mélyülne, a társadalmi mobilitás lehetőségei beszűkülnének; ráadásul ezzel az intézkedéssel a felsőoktatás merítési bázisa is zsugorodna, így a felsőoktatási szinten is meglevő lemaradásunk csak tovább növekedne az EU-s országokhoz képest és világviszonylatban egyaránt.