„A legnagyobb tisztelet illeti a gyermeket.”[1]

A pedagógiai értékelés kulcsfontosságú szereppel bír a tanulás-tanítás folyamatában, hiszen ennek segítségével képet kaphatunk arról, hogy a diákok ismeretei milyen szinten állnak összefüggésben a tervezett célokkal, illetve a követelményekkel. Az értékelés tehát olyan alapvető célt szolgál, mellyel tanulóink tudásának felmérésével differenciált visszajelzéseket adhatunk a számukra.

Azonban a pedagógiai értékelés a fentieken túl más aspektusokat is magában hordoz; funkcióját tekintve elmondható róla: (1) a pedagógiai információk kapcsán méri a tanulói tudás változását (Bloom taxonómiája alapján a kognitív teljesítmény affektív és pszichomotoros alakulását); (2) visszajelez a tanulóra, a folyamatra és a célokra egyaránt; (3) szervezett keretek között zajló, a célok és a tanulási tapasztalatok alapján meghatározott (Tyler); (4) végül pedig differenciált, a nevelési-oktatási folyamat minden szakaszára kiterjed (Scriven, de erről majd egy kicsit később ejtek szót).

A pedagógiai értékelés során valamely pedagógiai jelenség vagy teljesítmény értékét állapítjuk meg, illetve azokról a célokról és folyamatokról mondunk értékítéletet, amelyek révén a jelenség megvalósult. A pedagógiai értékelés lényege a cél és a hatás közötti viszonyításban rejlik. Benne visszajelzéseket szervezünk, összefüggéseket keresünk a célrendszerről, a tanítási-tanulási folyamatról, a környezetről és a tanulóról azért, hogy javítani tudjuk a tanítás-tanulás egész rendszerét.

Ezek alapján elmondható, hogy a pedagógiai értékelés olyan komponense a tanítás-tanulás folyamatának, mely az egész rendszerre kihat. Egyfajta szabályozó szerepet tölt be: nem más, mint „a pedagógiai információk szervezett és differenciált visszajelentésének elmélete és gyakorlata”.

Ahogyan arra a fentiekben már utaltam, az alábbiakban bővebben is kifejtem, mit is értenek a szakemberek a differenciált pedagógiai értékelés alatt. Scriven a hatvanas évek végén három értékelési típust különböztetett meg, melyeket diagnosztikus, formatív és szummatív értékelésnek nevezett el.

A diagnosztikus vagy helyzetfeltáró értékelés a tanár tájékozódását szolgálja a tanítás megkezdése előtt, melynek célja a tanuló előzetes tudásának feltárása. A hazai gyakorlatban ennek kevés példáját láthatjuk, legtöbbször a tanulók iskolába lépésekor íratott tudásszintmérő teszteknél, vagy például a középiskolai tanulmányok megkezdése elején alkalmazzák.

A formatív értékelés a tanítási-tanulási folyamat állandó kísérője. Célja az eredményes tanulás elősegítése, a tanulási hibák és nehézségek differenciált módon történő feltárása, mely lehetővé teszi a javítást, valamint a pótlást, és csupán résztudás-, tudáselem-mérésére irányul. Iskoláinkban példa erre: röpdolgozat, órai felelés.

A szummatív vagy lezáró-minősítő értékelést a tanítás-tanulás nevezetes szakaszainak végén alkalmazzuk. Megmutatja, hogy egy-egy hosszabb tanulási szakasz végén a tanuló milyen mértékben tett eleget a követelményeknek. A hazai oktatási gyakorlatban ez az értékelési mód dominál, gondoljunk csak a témazárókra, a félévi értesítőkre, az év végi bizonyítványokra, az érettségi vizsgára, de a sort még folytatni lehetne.

Természetesen a fenti gondolatmenetet tovább lehetne cizellálni, hiszen a pedagógiai értékelés kétarcú, azaz egyrészt vizsgálhatjuk az egyes tanuló teljesítményét, másrészt sok-sok tanuló eredményét is górcső alá vehetjük a statisztikai átlageredmények tükrében. De fontosabbnak tartom azt tisztázni, hogy az értékelésnek nem kizárólagosan puszta számokból (kvantitatív) kell állnia, ugyanannyira jelentékeny a minőségi (kvalitatív) értékelés is, hiszen sokszor könnyebben értelmezhető, személyes és információban gazdagabb, mint kvantitatív társa, noha csak az utóbbinál van lehetőség a tanulók teljesítményének összehasonlítására.

Ezek tükrében talán nem meglepő az a tény, hogy az oktató-nevelő munkám során olyan értékelési gyakorlat kialakítására törekszem, melynek alapja a pozitívumok feltárásában keresendő, továbbá lényeges momentumnak tartom azt is, hogy a diákokat megerősítő, támogató visszajelzésekkel segítsem és bátorítsam; mindezt azért, hogy képessé váljanak a feladatok önálló megoldására, ne féljenek új utakat felfedezni, és elinduljanak az alkotó gondolkodás felé, egyúttal azt is tudatosítani bennük, hogy hibázni ér, hiszen a kudarcok felismerése új megoldások keresésére, stabilabb önismeret kialakítására sarkallja az illetőt.

Véleményem szerint egy értékelési rendszer akkor működik jól, ha egyértelmű képet kap a tanuló, a szülő és pedagógus is az elért eredményekről. Éppen ezért igyekszem olyan értékelési gyakorlatot alkalmazni, amellyel világosan körvonalazódik, hol is tart az egyén tanulási folyamatában.

Ennek fényében kerestem olyan tanulási platformot, ahol tét nélkül, de pontos visszajelzés tükrében szembesülhet a tanuló eddig megszerzett ismereteivel, ugyanakkor a tanár is egyértelmű visszacsatolást kap arról, mennyire is volt sikeres oktatói munkája stb.

A Redmenta névre keresztelt felhőalapú feladatkészítő alkalmazást amiatt hozták létre, hogy megkönnyítse a tanárok munkáját. Többféle feladattípus (egy jó válaszos feleletválasztó, több jó válaszos feleletválasztó, igaz-hamis, kifejtős, párosítós, sorrend, rövid válasz) közül választhatunk, mikor melyiket gondoljunk adekvátnak egy-egy témát illetően.

A feladatlapok kiértékelése automatikusan történik, ráadásul egy-egy feladat ellenőrzését követően ún. feladatmagyarázattal is találkozhatnak a diákok, ha a tanár adott meg ilyen opciót, és vette a fáradságot, hogy kitöltse az adott rubrikát. A feladatokhoz továbbá csatolhatók képek, YouTube-videók is.

Persze, a Redmenta mellett más, az oktatói-nevelői munkát megkönnyítő alkalmazások is léteznek, ez az applikáció annyiból mégis kitűnik a többi közül, hogy letisztult, így könnyen áttekinthető felületének köszönhetően egyáltalán nem jelent nehézséget az oldal használatának elsajátítása.

Hiányosságaként csupán annyit tudok megemlíteni, hogy Android és iOS rendszereken nem fut még a Redmenta.

Felhasznált irodalom:

Báthory Zoltán (2000): Tanulók, iskolák – különbségek: Egy differenciális tanuláselmélet vázlata. OKKER Oktatási Kiadó, Budapest.

Csapó Benő (2004): Tudás és iskola. Műszaki Kiadó, Budapest.



[1] Juvenalis: Satirae 14.