Móricz Zsigmondnak – Szerb Antal nyomán – sikerült az, ami a kiválasztott keveseknek csupán: egy személyben lett a legolvasottabb és a legsikeresebb prózaíróink egyike, mégis mára már csak a magyarság, a dzsentri és a paraszt jelzők jutnak eszünkbe nevének hallatán. Pedig fontos lenne nem irodalomtörténeti tárgyként, hanem élő, eleven íróként tekinteni Móriczra; úgy, mintha ma is élne, mert munkássága sokkal szerteágazóbb, mint azt első látásra a gyakorlatlan olvasó gondolná.

Sajnos az is nyilvánvaló tény, hogy az egykor kiemelt olvasói érdeklődésre számot tartó Móricz-írások mára méltatlanul kevés figyelemben részesülnek; a korábban szinte piedesztálra emelt alkotó munkásságát aligha tekinti értékelhetőnek a mai olvasóközönség, akik fejében az újszerű parasztábrázolás és a dzsentri-tematika közhelyszerűvé koptatott frázisai azonosulnak a 20. század első felének egyik legjelentősebb írójának prózai munkásságát illetően.

Ehhez természetesen a középiskolai oktatás is nem kis mértékben hozzáteszi a maga részét, hiszen nem tud és nem is akar az évtizedek által kiérlelt és berögzült konvenciókon változtatni, folyton-folyvást a realista és naturalista epika már-már unalmasnak ható vonásait kéri számon[1] Móricz munkásságán annak ellenére, hogy a kerettantervek „megengedik” írásainak több szempontból történő tárgyalását.[2]

Az irodalomtankönyvek jelentékeny hányadánál a nyomát sem láthatjuk annak, hogy az évezredes jegyzetekből írt szövegek mögül felsejlene egy másfajta megközelítésmód; erre csak Fűzfa Balázs tett sikeres kísérletet (tényleg) új típusú tankönyveivel, melyek már külsejükben sem a megszokott, unalmas arculatot hozzák. Hihetetlenül igényes, tipográfiailag is szépen tördelt, magazinszerű küllemükkel e tankönyvek méltán nevezhetők – a mai szóhasználattal élve – trendiknek. E megnevezés azonban nem pejoratív jelzőként értendő, hiszen úgy ad át egy kanonizált tudásanyagot, hogy nem fél humorosra fogni a tanítást, s teszi ezt úgy, hogy túllép az évtizedek óta alkalmazott életrajz- és elemzésgyűjtemény keretein. Fűzfa Balázs tankönyvei nem győzik azt hangsúlyozni, hogy a szerző által felkínált értelmezési lehetőségek, irodalmi látásmódok folyamatosan változnak, amelyek nem örök érvényű igazságként működnek – így hol eltűnnek, hol pedig újból előkerülnek az irodalom rendszerében.

Így történt ez Móricz munkásságát illetően is, ti. prózájának kánonbeli helye mára szükségszerűen megváltozott, háttérbe szorult. E jelenség azonban természetesnek tekinthető, hiszen minden korszakban újabb és újabb szerző kerül a figyelem középpontjába, viszont a tekintetben valahol hiányosságként könyvelhető el az, hogy Móricz prózáját illetően csak nehezen alakulnak ki újszerű interpretációs lehetőségek, melyre viszont a Fenyő D. György által szerkesztett A kifosztott Móricz? című tanulmánykötet kísérletet tett.

Ha tekintetünket igazán Móriczra fókuszáljuk, hogy reális képet kaphassunk róla, akkor műveiben láthatóvá válik az emberi kapcsolatok éles szemmel megfigyelt, így pontos leírása; sokszor a férfi–női viszony szövevényes szálainak boncolgatásával, így például Az Isten háta mögött, a Rab oroszlán című írásokban, de a korrupciót példázó, valamint a dzsentri miliőt bemutató Rokonokból is megismerhetővé válik a házasság sokszor már nem szent intézményének működési mechanizmusai.

Szirák Péter Az ösztön ’nyelve’ és a nyelv cselekedtető ereje című tanulmányában új Móricz-olvasatok meglétére hívja fel a figyelmet; véleménye szerint a szerző írásaiban tetten érhető nyelvteremtő erőnek és a nyelvhasználat prózapoétikai következményeinek a vizsgálata termékenynek bizonyulna az író műveinek újraértelmezésében.[3] Erre tett kísérletet Benyovszky Krisztián a Forró mezők kapcsán; elemzésében a mű vissza-visszatérő motívumaira, a forró és a por szavakra hívta fel a figyelmet, illetve az ezekhez kapcsolódó hasonlatok és metaforák jelenlétére világított rá (utóbbiak nagyrészt a kísértetiesség motívumköréhez és az állatvilághoz kapcsolódóan jelentkeznek).[4]

Valóban érdekes megfigyeléseket vetett fel Benyovszky, és talán érdemes is lenne még tovább boncolgatni ennek aspektusait, de én most – talán – egy sokkal izgalmasabb lehetőséget vetek fel, ti. a középiskolai irodalomtanításban milyen szempontok mentén válhatna relevánssá a Forró mezők elemzése úgy, hogy az a diákság érdeklődésére is számot tarthatna.

A Forró mezők (1928) című regény keletkezéstörténetéhez hozzátartozik, hogy a mű születése idején hiába keresett sokat Móricz, mégis állandó anyagi gondokkal küszködött, ráadásul az egyre népesebb családja egyre súlyosabb anyagi áldozatokat kívánt a részéről. Talán emiatt fordulhatott a korban oly népszerű detektívregény műfaja felé. Tehát gyorsan és viszonylag egyszerű módon szeretett volna pénzt keresni, és egyúttal azt is megmutatni, hogy ebben a műfajban is tud érdekes és a közönség tetszését elnyerő alkotást létrehozni.

Szilágyi Zsófia Móricz Zsigmond című kötetében is felhívja arra a figyelmet, hogy az 1926 és 1928 közötti időszakot Móricz életében sokkal inkább második feleségével, Simonyi Máriával tett utazások és színházlátogatások jellemezték, mintsem regényírói munkásságának kiteljesedése; ennek ellenére ekkor négy regény napvilágot látott (A nagy fejedelem, Úri muri, Ágytakaró, Forró mezők). Azonban hiába születtek meg ezek az alkotások, „Móricznál ez mégis a regénytől elfordulás (a színháztól remélt nagyobb anyagi sikerrel is összefüggő) ideje volt”.[5]

Móricz Zsigmond Forró mezők című regényével kétféle elvárásnak próbált eleget tenni: egyrészről kísérletet tett arra, hogy egy izgalmas rejtvény kínáljon olvasója számára, másrészről pedig a vidéki dzsentri kiábrándító jelenségéről is összképet szeretett volna rajzolni.

Azonban a divatos tematika felé fordulás azzal a következménnyel járt Móricznál, hogy a bűnügyi szál már viszonylag elég hamar negligálódott a Forró mezőkben, és sokkal inkább a magas irodalom felé mozdult el a regény mondanivalója, melyből immáron egy izgalmas társadalomrajz kerekedett, ugyanakkor e társadalombírálat a Rokonokban csúcsosodik ki, ilyen szempontból a Forró mezők az 1932-es regény előtanulmányának tekinthető. „Egy olyan ív rajzolódik ki tehát, amely az 1912-es Kerek Ferkótól a Kivilágos kivirradtigon, az Úri murin, a Forró mezőkön, az Esőleső társaságon, a Forr a boron át vonul a bírálat szempontjából csúcspontnak tartott […] Rokonokig.”[6]

További fontos pontnak vehető, hogy Móricz művében sokszor azt érezzük, mintha a narrátor kilépne távolságtartó szerepéből, így a szubjektivitás előtérbe kerülésével a mindenható elbeszélés képzete óhatatlanul károsodik. Erre utal Gintli Tibor is, amikor azt mondja, hogy „[s]zemélytelen és higgadtan tárgyszerű narrátori szólam helyett a maga indulatait, preferenciáit és ellenszenveit erőteljesen kifejezésre juttató elbeszélő hangot hallunk, amely az arctalan anonimitással szemben határozottan egyedi vonásokat nyer. Ezáltal bevonódik a regény világába, feladva omnipotens mindentudását és kívülállását: a felülről alátekintő perspektíva helyett nézőpontja a megjelenített világon belülre kerül.”[7] Íme egy példa erre a regényből:

Érdemes élni? Ennyi hát az élet? Ezért élni, s ezért meghalni?

Innen indul ki, s ide jut a férfi élete, s erre való a nő? Felbiggyesztette a száját, oly fájdalmasan tiszta bánat. És most, ahogyan visszanézett, hosszú sorát látta a férfiszemek ilyen felvillogásának - ezért? Fázósan összehúzódott: neki nem kellett, őbenne ez sose volt. Ő tiszta volt, tisztának érezte magát... Ezen a poklon túl kereste, várta az életet... S az a szegény ott ment tönkre mellette, elégett és kedvét veszítette... Roncs lett... Céltalan élet... Miért?...

S itt ez az idegen férfi, akit gyűlölt... Vagy azt is gyűlölte?... Gyűlölte, mert kínozta... Mindeniket gyűlölte, akiben ezt a lángot észrevette. Ketten ölték meg magukat érte... Az elsőt is, aki még kislánykorában üldözte ezekkel a szemekkel... Kielégült, mikor meghalt... Félt, iszonyodott, reszketett a következményektől, de titokban kielégült és kacagott a könnyek alatt... S mikor a második ember agyonlőtte magát az ajtaja előtt, ugyanaz ismétlődött benne. Félelem, rémület és kacagás... Erre a férfira nézett, s ahogy nézte, kimondhatatlan vágy volt benne az után a gyötrődő, rémületes és titokban kacajos érzés után...

Nagy Péter a Forró mezők kapcsán azt vallja, hogy ez a regény „a műfaj klasszikus szabályai szerint készült detektívregény”, illetve Móricz regényében a műfaj „szoros szabályainak betartását és mesteri kihasználását” figyelhetjük meg.[8]

Csakhogy ez egyáltalán nincs így, mert Móricz nem tudja következetesen végigvinni a nyomozás részleteit, számos ponton érezhetjük azt, hogy valami logikai gikszer keveredett a regénybe. A Forró mezőkben ugyanis nincs meg a gyilkosság pontos okait felderítő nyomozó alakja, egy Sherlock Holmes vagy éppen egy Poirot, aki szisztematikusan bogózná ki az ügy összekuszálódott szálait, hogy aztán a zárójelenetben felfejtse előttünk a megoldást. Továbbá az sem a műfaji hagyományoknak eleget tevő megoldás a szerző részéről, hogy a(z ön)gyilkossági ügyben nyomozó detektív, azaz jelen esetben a főkapitány legyen az elkövető. Tehát finoman szólva sem Agatha Christie nyomvonalain haladva építette fel Móricz Zsigmond ezt a művét.

A Forró mezők Móricz Zsigmond 1929-ben kiadott regényének 1939-es, „második” változatának 6. fejezete már utólagos betoldás Móricz részéről, melyből a detektívregény néhány kérdéses pontja világossá válik, ebben a részben van szó ugyanis Makkos detektív vadász utáni nyomozásáról és Fábján gyűrű utáni kutatásáról. E részek hiányában ugyanis sutának, legalábbis nem egészen érthetőnek érezzük a történetek menetét.

Mint az a fentiekből látható, a Forró mezőkre nem éppen mondható el az, hogy egy tökéletesen felépített krimi lenne[9], ez azonban nem ad okot arra, hogy eliminálnánk vizsgálódásunk tárgyai közül. Éppen az esetlegessége révén ad okot arra, hogy a fiatalok körében manapság olyannyira népszerű és legtöbbször mértani pontossággal megtervezett bűnügyi sorozatokkal összehasonlítsuk, így kapva választ arra, hogy hol „hibázott” Móricz, amikor megtervezte a Forró mezőket.

A manapság oly nagy divatnak örvendő bűnügyi sorozatok „titka” részben abból adódik, hogy a „játékba”, a bűntény megoldásába a nézőt is bevonják, aki így már nem csupán passzív fogyasztónak, hanem az események résztvevőjének is érezheti magát. Gondoljunk csak David Lynch és Mark Frost sorozatára, a Twin Peaksre, mely 1990-es debütálását követően egycsapásra hihetetlen nagy népszerűségre tett szert.[10]

E szál, ún. up-to-date vonal lehetőséget tud biztosítani arra, hogy a kortárs televíziós sorozatokat alapul véve rámutassunk Móricz Zsigmond Forró mezők című regényének alapvető hiányosságaira, azokra a pontokra, ahol „megbicsaklik” a nyomozási szál egyértelmű volta, és így talán felfejthetővé válnának azok a lényegi különbségek, ami miatt az olvasóban sokszor az az érzés lesz úrrá, mintha valamiféle deficit keveredett volna a Forró mezőkbe a történet számtalan homályos pontja és a logikai töréseinek „köszönhetően”.

A megfilmesítésekről röviden

A Forró mezők című Móricz-regényből két filmadaptáció is készült, amelyből a második, Hajdufy Miklós rendezte 1979-es feldolgozás annyira nem sikerült jól, hogy nem is értem, mi alapján értékelte 7,5-re a tisztelt közönség ezt a filmet a port.hu-n.

Az első, Apáthi Imre által jegyzett 1948-as film azonban méltó Móricz Zsigmond emlékéhez. És ez nem csak a csodálatos Karády Katalin szereplésének tudható be (ki más játszhatna egy ilyen tragikus női szerepet, mint ő; egyébként ez volt Karády utolsó Magyarországon forgatott filmje), hanem annak is, hogy manapság is – sajnos – ismerős lehet a filmben megjelenő hatalommal való visszaélésnek és/vagy az ügyek elrendezésének motívuma.[11]

Móricz művének társadalombírálati vonulata is jó támpontot adhatna például a kortárs irodalom összehasonlításában is, mert nemcsak a múlt század irodalmi alkotásai között találhatunk társadalombírálatot megfogalmazó írásokkal; hanem a mai magyar, ún. magas irodalomban is, amelyek társadalomkritikával illetik a fennálló rendszert. Ilyen alkotásokat manapság már nem annyira sikkes dolog írni, mint néhány évtizeddel ezelőtt, de létük jelentőségét és helyénvalóságát nem kérdőjelezhetjük meg, mert az irodalomnak – bár erről mindig vita van – az is a feladata, hogy a dolgok színét és fonákját egyaránt megmutassa. Így tette többek között Tar Sándor is, de a ma élő szerzők között is találunk olyanokat, akik az ország baját éneklik/írják meg. Ide sorolható Parti Nagy Lajos Fülkefor és vidéke címet viselő magyar meséi, amit eredetileg az Élet és Irodalom lapjain tett közzé, de 2012-re könyv alakjában is megjelent, amelyben e kis ország nagyfala, kormánya és még jó sok mindene pellengérre lett állítva. De ugyanakkor megemlíthető még Szálinger Balázs, Erdős Virág lírája is, amely kérlelhetetlen hangnemben tudósít a jelen- és utókornak egyaránt:

Hogyha valaki azzal jön hozzám, hogy
Adjak számlát, új számlát, arra ott van
A másik telefon, és én meglátom,
Hogy mit tudunk csinálni. Jegyezzétek
Meg, hogy nem hatvan-hetven-nyolcvanat
Fogunk keresni, és hogyha igen:
Nem forintban, nem szarban és nem húgyban.

Szálinger Balázs: Korrupció (részlet)

De oh, a szárnyas idő hirtelen elrepül,

s lám szárnya alól minden zsenge virág és

kikukázott hiábavalóság

          bombaként csapódik a földbe.

Erdős Virág: Közelítő (részlet)

A regény műfaji „kétarcúsága” okán lehetőséget biztosít ahhoz, hogy bármelyik szálat (krimi vagy társadalombírálat) is állítsuk is vizsgálódásunk középpontjába, mind izgalmas eredményekhez vezetné el a figyelmes, értő, a reflexiókra számot tartó olvasót – legyen az fiatal vagy kevésbé az. És talán azt is tudatosítani kellene sokak fejében, hogy nemcsak a tökéletes művek tárgyalásának van létjogosultsága az irodalomoktatásban, hanem a kevésbé jól sikerülteknek – jelen esetben a Forró mezőknek – is, hiszen ezáltal megmutathatnánk azt, hogy a letűnt korok alkotói sem mindenhatók a tekintetben, hogy tökéletes alkotásokat hagytak az utókorra.

De a Forró mezők hiányosságai ellenére is számottevő erősséggel rendelkezik: nagyszerű atmoszférateremtésnek, erős epizódoknak, drámai dialógusoknak, illetve a szerelem élettanai jelenségeit pontosan bemutató jeleneteknek lehetünk szem- és fültanúi.

Irodalom

Benyovszky Krisztián, Forró trópusok: Móricz Zsigmond: Forró mezők, Literatura, 2004/1, 51–64.

Benyovszky Krisztián, Bevezetés a krimi olvasásába, Dunaszerdahely, Lilium Aurum, 2007.

Magyar irodalom, szerk. Gintli Tibor, Bp. Akadémiai, 2010.

Nagy Dániel, A Twin Peaks negyedszázada: köd előtte, köd utána, HVG, 2015/14, 33–35.

Nagy Péter, Móricz Zsigmond, Bp., Szépirodalmi, 1979, 319–320.

Pethőné Nagy Csilla, Módszertani kézikönyv, Bp., Korona, 2007.

Szerb Antal, Magyar irodalomtörténet, Bp., Magvető, 1958.

Szilágyi Zsófia, Móricz Zsigmond, Pozsony, Kalligram, 2013.

Szirák Péter, Az ösztön ’nyelve’ és a nyelv cselekedtető ereje: Szempontok Móricz Zsigmond néhány művének újraolvasásához = A kifosztott Móricz?, szerk. Fenyő D. György, Bp., Krónika Nova, 2001, 234.

Tarjányi Eszter, A dzsentri exhumálása, Valóság, 2003/5, 38–64. 58.

[1] És nemcsak kéri, hanem azt is böfögi vissza.

[2] Kerettanterv a gimnáziumok 9–12. évfolyama számára.

Online: http://kerettanterv.ofi.hu/03_melleklet_9-12/3.2.01_magyar_9-12_u.docx

[3] Szirák Péter, Az ösztön ’nyelve’ és a nyelv cselekedtető ereje: Szempontok Móricz Zsigmond néhány művének újraolvasásához = A kifosztott Móricz?, szerk. Fenyő D. György, Bp., Krónika Nova, 2001, 234.

[4] Vö. Benyovszky Krisztián, Forró trópusok: Móricz Zsigmond: Forró mezők, Literatura, 2004/1, 51–64.

[5] Szilágyi Zsófia, Egy kiadói reklámfüzet nyomában = Sz. Zs., Móricz Zsigmond, Pozsony, Kalligram, 2013, 381.

[6] Tarjányi Eszter, A dzsentri exhumálása, Valóság, 2003/5, 38–64. 58.

[7] Gintli Tibor, Móricz Zsigmond = Magyar irodalom, szerk. Gintli Tibor, Bp. Akadémiai, 2010, 673.

[8] Nagy Péter, Móricz Zsigmond, Bp., Szépirodalmi, 1979, 319–320.

[9] Egy klasszikus detektívtörténet legfőbb jellemzője, hogy a bűntény a nyomozó és az olvasó találékonyságát egyaránt próbára tevő rébuszként jelenik meg. A bűncselekmény kegyetlenségét nem mutatja teljes mélységében a szerző, ráadásul a történet társadalmi meghatározottságaival is kevésbé törődik. A fordulatot a klasszikus detektívtörténetben nem a bűnözők utáni ádáz hajsza, hanem az igazság feltárásáért folytatott szellemi kaland szolgáltatja. Tehát az olvasó elsősorban az igen aprólékos jelfejtés izgalmával, mintsem a fordulatos ténykedések mozzanatival szembesül ezekben a történetekben. Edgar Allan Poe tekinthető a műfaj megteremtőjének: tetten érhető ez elsősorban abban, hogy Poe vonzódik a misztikumhoz és a rejtélyhez, valamint nyomozója a deduktív gondolkodás területén különleges tehetséggel rendelkezik; másrészről pedig ő az, aki megteremtette a több művön át nyomozó, amatőr detektívet C. Auguste Dupin személyében. Vö. Benyovszky Krisztián, Bevezetés a krimi olvasásába, Dunaszerdahely, Lilium Aurum, 2007, 36–47.

[10] Nagy Dániel, A Twin Peaks negyedszázada: köd előtte, köd utána, HVG, 2015/14, 33–35.

[11] A film nem teljesen fedi le a Forró mezők tartalmát, számos rész kimaradt, az alkotóknak óhatatlanul kompromisszumot kellett kötnie a körülményekkel. Apáthi rendezésében „[a]z Avary-házaspár feszült viszonyban él vidéki birtokán. Avary – aki ugyan felesége ridegsége elől más nőhöz menekül - állandóan féltékeny. Nem is alaptalanul, mert a gyönyörű Vilmába az egész környék szerelmes, köztük az erőszakos természetű főkapitány is. Egy alkalommal Avary-t figyelmeztetik, hogy távollétében Boldizsár, a fiatal dzsentri keresi fel feleségét. Hazarohan, de mielőtt fegyveréhez nyúlhatna halálos lövés éri a kertben. A főkapitány mindenáron öngyilkosságnak akarja feltüntetni az ügyet, hogy az úri családot a botránytól megkímélje, és ezzel Vilmának is kedvezzen. Kiderül azonban, hogy Vilma a nagy összegű életbiztosítást öngyilkosság esetén nem kapja meg. Mivel a pénz mindennél fontosabb, Vilma bátyja újra kezébe veszi az ügyet, és végül kiderül, hogy a gyilkos nem más, mint a főkapitány, aki szégyene elől az öngyilkosságba menekül. Vilma, aki körül minden összeomlott – véget vet céltalan üres életének.” http://www.mafab.hu/movies/forro-mezok-262958.html