A magyarországi tantervi szabályozás kétpólusú; azaz egyszerre érvényesül benne a központi döntések és a helyi sajátságokra reflektáló igények elemei.

Ugyanakkor nem hagyható figyelmen kívül az a tény sem, hogy manapság a centralizált folyamatok erősödésének lehetünk tanúi. Például elég csak arra gondolni, hogy az új Nemzeti Alaptanterv (2012) csupán 10%-os időkeretet ad az iskoláknak, illetve a pedagógusoknak arra, hogy a tantárgyi kerettanterven kívüli tartalmakat oktassanak diákjaiknak.

A tartalmi szabályozás három szinten valósul meg:

1. Nemzeti Alaptanterv
2. Kerettantervek
3. Pedagógiai döntések

Ezek közül a Nemzeti Alaptanterv legelső változata 1995-ből származik, amelyet a mai napig még további három követett, amelyek kisebb-nagyobb változtatásokat tartalmaztak. Azonban a legszembetűnőbb különbség az 1995-ös, 2003-as, 2007-es, valamint a 2012-es Nat között mutatkozik. A legutóbbi Nat-ból „kimaradt” az európai állampolgárságra való nevelés, és valljuk be: ez az alaptanterv erősen diszkrimináló jellegű, hiszen ami benne van, az a gimnáziumi maximum, ellenben a korábbi Nemzeti Alaptantervekkel szemben, amelyek minden tanulóra vonatkoztatták célrendszerüket.

A tartalmi szabályozás második szintjén a kerettanterv helyezkedik el, amelynek több típusát különböztetjük meg (iskolatípus és fenntartó szerinti). A fenntartói csoportosításnál láthatjuk, hogy az állam erős centralizációs politikája ellenére egyre inkább az egyházaknak engedi át fenntartói szerepkörét, amely összefügg azzal, hogy az oktatásba invesztált összegek nem elegendők ahhoz, hogy működőképes és hatékony rendszert tartsanak fenn. Ezt a tényt bizonyítja az az adat is, miszerint az elmúlt négy évben 50%-kal [!] emelkedett az egyházi fenntartásban lévő óvodák, iskolák száma.[1]

Ugyanakkor manapság az is világosan észlelhető, hogy az állam ellehetetleníti az alapítványi iskolák működését.[2]

Ez a két utóbbi tény kapcsán gyakran szokott felmerülni egy olyan elképzelés, amelyben a finn példát adoptálnánk a magyarországi oktatási rendszerbe. Ez önmagában igen szépnek hangzik, de ne felejtsük el, hogy a finnek saját társadalmi problémájuk megoldása érdekében tették meg azokat a lépéseket, amelyek mélyreható változásokat indítottak el oktatási szisztémájukban, és csak több évtized után vált világossá, hogy a kidolgozott rendszerük eredményes és működőképes, és ennek a módszernek – némi túlzással – a fél világ a csodájára járt.[3]

Itthon is meg kellene tenni azokat a lépéseket, amelyek hosszú távú elképzeléseket tartalmaznának, de nem egy másik példa adoptálása alapján, hanem a regionális igények figyelembevételével, szem előtt tartva a 21. századi igényeket. Már csak az időtényezőket szemügyre véve ez a folyamat hatalmas munkával járna, de úgy gondolom, a lustaságunk nem ad felmentést az alól, hogy jövőnket ne egy fejlődő országként képzeljük el. És elengedhetetlen lenne az is, hogy a múltbeli hibák kritikus szemmel történő értékelése megtörténne. „A szebb jövő hamis ígéreténél ugyanis csak a szebb múlt próféciája üresebb.”[4]

[1] Az alábbi linken elérhető az ominózus cikk: http://nol.hu/belfold/elithalozatot-epit-az-allam-1509167 A Népszabadság 2015. 01. 31. számában megjelent írás még részletesebben foglalkozott a témával: http://nol.hu/archivum/kimazsolazott-gyerekek-1513179

[2] A botrány abból adódott, hogy a január 28-án megjelent végrehajtási rendelet csupán két napot adott az alapítványi szakképző iskolák vezetőinek arra, hogy az intézmények működéséhez nélkülözhetetlen központi támogatást lehívhassák. http://nol.hu/belfold/elgancsolt-tanev-1515577

[3] Nem ok nélkül. Pasi Sahlberg A finn példa c. könyvében leírja, hogy a finnek célja egy olyan oktatási rendszer létrehozása volt, amely egyenlő feltételeket tud biztosítani (ennek érdekében heterogén összetételű osztályok kialakítására törekedtek), és amely egy tudásalapú gazdaság megteremtése felé igyekszik. Elárulja, miért is olyan magas a tanárok társadalmi megítélése, akiknek a lehető legmagasabb szakmai fejlődést igyekeznek biztosítani. Munkájában kifejti, hogyan fonódott össze a Nokia Corporation és a közoktatás rendszere (elsősorban a peruskoulu). Sahlberg, Pasi (2013): A finn példa. Mit tanulhat a világ a finnországi oktatási rendszer reformjából? Ford. Fazekas Dóra. Nemzedékek Tudása Tankönyvkiadó, Budapest.

[4] György Péter (2014): A hatalom képzelete. Állami kultúra és művészet 1957–1980 között. Magvető Könyvkiadó, Budapest. 15.